• Hungary
  • Hungary
  • Hungary
  • Hungary
  • Hungary

Kávészünet Gergye Krisztiánnal

Rendező, koreográfus, kortárs táncos

Nem ez az első kőszegi bemutatója, mellyel most július 7-én és 8-án lépett társulatával a Kőszegi Váérszínház „világot jelentő deszkáira”. A Murlin Murlo-ban rendezőként jelenik meg.

Kávészünet Gergye Krisztiánnal
Rendező, koreográfus, kortárs táncos

Nem ez az első kőszegi bemutatója, mellyel most július 7-én és 8-án lépett társulatával a Kőszegi Várszínház „világot jelentő deszkáira”. A Murlin Murlo-ban rendezőként jelenik meg. Emlékezetes volt, talán a véletlenek összjátéka folytán Agota Kristof halálának napján – 2011. július 27-én – egyszeri és megismételhetetlen kortárstánc-előadása. A kőszegi születésű Gergye Krisztián és társulata a régi téglagyárnál mutatta be az Egy elsurranó patkány című Kristóf Ágota darabot. A Feltépett múlt című vallomásos, önkereső-öndefiniáló passiójátékát a Zsinagógánál és a Kálvária-templomnál, amely egy mitológiai körbe vonja a történelmit és a nagyon személyest. Gergye Krisztián Társulata 2001-óta jelentős szereplője a kortárs táncéletnek. Az alkotóműhely művészeti vezetője, a 2008-2009-2010-es években megkapta a három legjelentősebb szakmai díjat: Az Év alkotója/ Harangozó Gyula-díj / Imre Zoltán-díj. Előadásait már 4 alkalommal nominálták Lábán Rudolf-díjra, legutóbb a Trilógia Maraton performansz-sorozatával jelölték. A 2008-as évtől, független működése mellett, a Bárka, majd a Nemzeti Színház tagjaként lehetőséget teremtett társulatának infrastruktúrával rendelkező kőszínházakkal való együttműködésre.
A 2005-ben mottóként megfogalmazott „nem csak tánc“ társulat kifejezés pontosan tükrözi műhelyük sokirányú közelítését a kortárs táncművészet általunk képviselt egyedi formanyelve, és megnyilatkozási lehetőségei felé. Az utóbbi évek darabjai minden esetben kulturális kontextusként értelmezhető társművészeti irányokat emeltek a figyelem fókuszába, és a tánc nyelvén reagáltak ezen irányokból felmerülő gondolatokra és kérdésekre.
A 2010-es évben jelentős irányváltás volt művészetükben az aktuális társadalmi és politikai problematikák felvállalása a kortárs tánc színpadán. Független társulatként azóta is jelentős, kulturális tettnek számító, felelős állampolgári és művészi pozícióból megszólaló alkotásokat hoznak létre, amelyekben a társadalmi hatásra kiemelt figyelmet fordítanak. 2001 óta készít önálló koreográfiákat, eleinte projekt-jelleggel, később állandó alkotótársakkal, és saját társulata tagjaival (Gergye Krisztián Társulata).
2007/08-as évadban a Bárka Színház társulatának tagja, ahol koreografál és színészként is közreműködik előadásokban.
-Mikor kerültél el Kőszegről?
- Rögtön az érettségi után Budapestre költöztem. Ijesztő volt itthagyni a kisvárost, mondhatni félelmetes volt kilépni a megszokott szorongásból, a kialakulatlanságból, de nagyon erős késztetés volt bennem, hogy művész legyek, vagy pszichológus, holott ezek a vágyak szinte alig körvonalazódtak konkrétumokban. Aztán mégis erőt vettem magamon, hisz itthon nem nagyon voltak kilátásaim. Bár szoros baráti kötődéseimet kellett itthagynom, de sikerült nekirugaszkodni a teljes bizonytalanságnak, mondhatni sikerült új fejezetet nyitni az életemben. Ebből sikerült megtanulnom egy életre, hogy milyen nehezen mer váltani az ember, hogy mennyire erős a megszokás, a beleszokás, hogy adott esetben egy egész életre bele lehet ragadni egy hamis biztonságba.
- Volt-e családi indíttatás a tánc felé?
- Nem volt családi indíttatás. Azt hiszem mindig is egy fura gyerek voltam a családban, talán ki sem mondott vágyakkal, vagy inkább azt mondom olyan társadalmi közeg uralkodott akkor, amiben valahogy az ember nem igazán merte felvállalni saját magát, valós életvágyát, sőt úgy vélem, szinte bele sem mertem gondolni mi lehetne. Sok szorongás és titkos vágyakozás kellett ahhoz, hogy el merjem hinni, lehetek a saját életemnek a főszereplője. Semmilyen szinten nem szeretnék általánosítani, de ez a posztkommunista generáció, szinte genetikailag őrzi magában a szülők áldozat tudatát, és nekem ezzel kellett megküzdenem. A most bemutatásra kerülő Murlin Murlo darab is pont erről szól, hogy milyen nehéz, mennyire lehetetlen kimozdulni, kiszabadulni abból a kisemberekbe sulykolt hatalmi diktátumból, amit egy önkényuralmi rezsim jól élhető életnek hazudik, holott ostobaság és szolgaság csak, egy megfélemlítésen alapuló öncenzúra, amibe annyira bele lehet fáradni, hogy az embernek szinte vágya sincs a jóra, nem hogy tudatára ébredhetne az alapvető emberi jogainak.
- Mostani kőszegi szereplésedre hogyan választottad ki a témát?
- Évekkel ezelőtt, Gelencsér Ildikóval találtuk meg Koljada Murlin Murlóját, és évről évre felmerült, hogy meg kellene csinálni. Most jött el az ideje, mind financiális, mind a Kőszegi vendégjátékaim és rendezéseim kontextusának értelmében. Lelki értelemben pedig, mondhatni szükségem volt rá, hogy újra szembenézhessek a gyermekkorommal. A körülmények sorsszerű együttállása mindig megmutatja, hogy ami velünk történik, soha nem véletlen, és az sem, hogy mikor milyen történet, miért is találja meg az embert. A darab rendezése közben, itt Kőszegen derült ki számomra, hogy mennyire pontos látlelete ez a darab annak a korszaknak, amiben felnőttem. Lakótelepi gyerekként egész pontosan értem milyen az, hogy a szomszédtól papír falak választanak el, hogy az ember milyen méretű lakóterekre képes szocializálódni, miféle terhelt közeget képes otthonának nevezni, és akkor marad az elvágyódás, és az álmodozás. Trifusz Péter zseniális díszletet készített az előadásunkhoz, annyira élethű, annyira pontos, hogy el vagyok tőle ájulva. Félelmetesen gyönyörű valóság. És boldog vagyok, hogy az utánunk következő fiatalabb generációnak ilyen realista módon vagyunk képesek megmutatni, hogy milyen múltból is származnak a szüleik, milyen társadalmi körülményekkel nem kell már megküzdeniük remélhetőleg.
- Tehát ki kellett beszélni magadból a múltat? Ez félelmetes hasonlóságot mutat Kristóf Ágotával, aki korábban is megihletett.
- Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember tudatosítsa magában a gyökereit, akármilyenek is azok, és a személyes és a történelmi múlt analógiáit összevesse, feldolgozza. Múltfeldolgozás nélkül nem lehet felnőni. A Kőszegi Várszínház fantasztikusan nyitott ebben, hogy olyan előadásokat is felvállal, amelyek mélyen elgondolkodtatóak, szembenézésre inspirálnak, és közel emelik a kortárs művészetet a régió közönségéhez. És ezek a nem feltétlenül nyárinak gondolt előadások úgy szórakoztatnak, hogy a nevetéseink mögött megtapasztalhatjuk a könnyeink súlyát is. A Murlin Murlo nem az első darab a rendezéseim között, ami a kommunizmus feldolgozásával foglalkozik. Az évekkel korábban a helyi téglagyárban bemutatott "egy elsurranó patkány" Ágota Kristóf dráma, Hollósi Fricivel a főszerepben gyakorlatilag a Murlin párdarabjaként értelmezhető. Hátborzongató élmény, hogy ezekkel a fontos művekkel itt a szülővárosomban dolgozhattam. Így valamiként pontosabb, személyesebb az adott előadás, mert mögötte, benne vannak a saját emberi tapasztalataim, sérüléseim, és ilyen értelemben gyógyító erővel bír, hogy visszatérve a tettek színhelyére a beforratlan sebek valahogy varasodni kezdenek, és az ember büszkén viselheti a nyomokat, a sebhelyeket, mert végül is ezekből épül fel a lénye, ezektől az, aki.

Kiss János